Hollandiában jártunk

Rubóczki Erzsébet
2012. augusztus 26. 12:39

Lakberendezés öröklött fogékonysággal

Régi csodálója vagyok a hollandok otthonteremtő művészetének, melynek gyökerei több évszázaddal korábbra nyúlnak vissza. Bizonyítékként a 17. század holland festészetének nagy alakjait és kismestereit egyaránt megidézhetjük, hiszen valamennyien ecsetjükre méltónak találták koruk enteriőrjeit. A Rembrandt, Vermeer van Delft, Emanuel de Witte, Cornelis de Man zsánerképein, csendéletein és portréin látható terek egy olyan korszakról tudósítanak, amelyben igényesen berendezett otthonok között teltek a holland polgárok hétköznapjai. Miképpen kapcsolódik ez a múlt a jelen Hollandiájához?


A hagyományok erejét aligha tagadhatnánk, köztudott, amit évszázadokon keresztül lát és tapasztal maga körül egy nemzet, azt a génekkel együtt önkéntelenül is továbbörökíti. Jelen esetben a fejlett vizualitás, a színekre, formákra és téri arányokra való fogékonyság, a múlt tisztelete egyaránt olyan tulajdonságoknak tekinthetők, amelyek a hollandok figyelemre méltó építészetét, designját és nem utolsósorban lakberendezését ma is alakítják.


Született lakberendező az a hölgy is, akinek otthonát egy esős őszi napon kerestük fel a Vught nevű holland kisvárosban. A gyerekek már csak látogatóban érkeznek haza, így Ina és orvos férje kettesben lakja a barna téglából épült, mindkét oldalával szorosan a szomszédos épületekhez tapadó házat. A pár lépcsővel megemelt, védett utcai bejárat pontosan a homlokzat közepén nyílik, két-két hatalmas ablakkal közrefogva. Az alaprajz végtelenül egyszerű és ésszerű: a ház teljes mélységében végigfutó központi folyosóról nyílnak a földszinti helyiségek, és innen lehet feljutni a tetőtérbe a keskeny, meredek lépcsőn, mely jellegzetes tartozéka a holland otthonoknak. A folyosó másik végén ajtó vezet a fallal körülvett kertbe, mely védettségének köszönhetően nyáron már-már mediterrán klímájú – állítják a háziak.


Az eső gyorsan bezavar a házba, s már érkezik a kávé. Ina mesterien tálal: a virágos textillel terített asztalra szemet gyönyörködtető porcelánok, ezüst kiskanalak és látványos sütemények kerülnek. A 19. század elejéről való kávéskészlet muzeálisnak is bátran nevezhető, a süteményeket pedig Hollandia egyik jegyzett cukrászmestere sütötte, szerencsénkre éppen a közelben található az üzlete.


A közel négy méter belmagasságú nappali és egyben ebédlő a ház legtágasabb helyisége. Két szoba összenyitásával jött létre, így ablakaival az utcára és a kertre is néz. Az utcai front felé eső térben alakították ki a nappalit, kandallóval, kényelmesen süppedő kanapékkal, sok-sok könyvvel és a hollandokra oly jellemző, helyi fényeket adó lámpákkal. A berendezésben mesterkéltségnek vagy a közelmúlt aktuális trendjeinek nyomát sem látni, sokkal inkább jellemző a személyesség, az egyediség, amely meglehetősen szabadon kompilál színeket, formákat, de különcnek ítélt daraboknak is bátran helyet ad. Gondolok a racionálisan aligha magyarázható hatalmas fa zsalupárra – egy régi ház ablakát óvta egykoron –, amely most kétoldalt „támasztja” a nappali falát. Azonban a messziről érkezett vendég – mint jómagam is – elég rövid idő alatt rájön, hogy ebben az otthonban az érzelmek, az érzések megelőzik a racionalitást, s hogy valójában egy gyűjtőszenvedéllyel megáldott – Ina szerint inkább megvert – hölgy otthonában járunk, aki furcsa, mások által kevésbé méltatott dolgokat éppen úgy gyűjt, mint nyilvánvaló értékeket.


 


Ez utóbbira az ebédlőben látható hatalmas vitrin a bizonyíték, amely leginkább régi kabinetekre emlékeztet: benne törékeny kincseket, különleges porcelánokat, festett tálcákat őriz. De nemcsak őrzi, hanem használja is tárgyait, „mert azért ez a lakás mégsem múzeum” – jegyzi meg, miközben a konyhába vezet. A napi használatban lévő régi konyhai eszközöknek csodás tárháza tárul elém, a kenyérpirítón és a mindentudó tűzhelyen kívül nem nagyon látok kortárs designt: régi serpenyők, bádogdobozok, fakanalak, kerámiák és üvegek sorakoznak a falakon, a polcokon és a szekrényekben, változatos színekben, formákban, de egyazon hangulat és ízlés mentén.


Ina és férje otthona a nemzetközi lakberendezésben shabby chic néven ismert irányzathoz áll a legközelebb. Ennek legfőbb jellemzője, hogy a bútorok, a berendezés különböző darabjai az idő múlását érzékeltetik. A kopott, festett felületek jól láthatóan őrzik a régi rétegeket, míg az új darabokat mesterségesen öregítik. A shabby chic különböző korokat és stílusokat társít, de alapvetően a természetes anyagokat kedveli – így a fát, a vasat, a kerámiát, textilben a pamutot és a lent, színekben pedig a fehér különböző árnyalatait, a szürkét és a világos púderszíneket. Szívesen alkalmaz kontrasztokat, így gyakran kristálycsillárok világítják meg a kopott – vagy annak látszó – környezetet.


A stílus gyökereit egyesek a 18. századi svéd kastélyok világos színű, festett bútorokkal berendezett tereiben, a francia kastélyok eleganciájában és az amerikai shaker bútorok egyszerűségében vélik megtalálni. De forrásként megjelölhető az élénkebb színeket használó angol Bloomsbury-kör Charleston-művészházának berendezése, miképpen a vidéki udvarházak egyszerű, de elegáns stílusa is. S persze meghatározó az egyéniség. Annak ízlése, tudása, ösztönössége, ami egyediséget kölcsönöz a tereknek.


Ina éppen ilyen egyéniség, bár mint mondja, nem volt mindig „megfertőzve” a gyűjtés szenvedélyével. Pár évvel azután kezdődött ez nála, hogy a tengerpartról beljebb, a szárazföldre költöztek. Az új környezet és az új élet felerősítette benne az amúgy mindig is ott lappangó hajlamot, amely eleinte saját otthonuk berendezésére, később pedig egy régiségüzlet nyitására inspirálta. Ebben az 1880-ban épült házban körülbelül tíz éve élnek, eredeti lakója egy hadmérnök volt, aki meglehetősen gazdag lehetett, hogy az átlagosnál tágasabb és igényesebb házat tudott építtetni magának. Az idők folyamán az épületet belül átalakították, „modernizálták”, a férjével ők állították vissza, megközelítőleg eredeti formába. Amit lehetett felújíttattak, így a belső ajtókat, a szép osztású hatalmas ablakokat, a nappali széles, vastag fából készült padlóburkolatát. Aukción vették a nappali utcára néző ablakainak metszett üvegpaneljét, amely olyan, mintha mindig is a házhoz tartozott volna. S bár lehet, hogy ma már nagy két embernek a ház, de Ina kincseinek majdnem így is kevés.


A földszint hófehér és szürke színekben tartott stúdiójában rajzokat és festményeket őriz, az egyik emeleti kisszobában műhelyt rendezett be magának, ahol szab és varr különleges, évek alatt félretett textilekből, amelyek szinte kifolynak a szekrényből. Egy másikban gyerekjátékokat, régi kislányruhákat, mesekönyveket és régi gyerekbútorokat gyűjt. S bár időnként felmerül, hogy talán kisebb házba kellene költözniük, ám amikor számba veszik, mit kellene eladni, elhagyni mindabból, ami körülveszi őket, rendre elnapolják a kérdést.


1/10

Hollandiában jártunk

Csendélet a nappali-ebédlő kertre néző ablaka előtt. Az elegáns mennyezeti kristálycsillár és az egyszerű, fehérre festett bútorok kontrasztját teljesen természetesnek és magától értetődőnek találjuk

A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért!
Ajánlott cikk címe: Hollandiában jártunk
Legfrissebb cikkek