Weichinger Miklós belsőépítésszel a vászolyi parasztház hátsó traktusán sziesztázunk. Talpunk alatt bontott tégla, fejünk felett az egykori disznóól gerendái, a kancsóban hideg balatoni rozé, körülöttünk a júniusi nyár. Itt, a régi pajta mellett kialakított fedett teraszon szeret üldögélni az alkotó, akinek nevéhez tucatnyi modern épületkomplexum belsőépítészeti tervezése fűződik. A Lánchíd 19 Art Hotel, a neves design-szállodalánc első kelet-európai gyöngyszeme, a hévízi városháza, a British Council Budapest-központ, az osztrák Laurus irodaház üvegpalotája, az amerikai székhelyű filmgyár Origó filmstúdiója, mely Közép-Európa legnagyobbika. Ezenkívül magánházak, nyaralók, étterem- és üzletláncok, műemlék-rekonstrukciók, melyekben – mint azt alkotójuk vallja – mindig a funkció határozza meg a születendő épület stílusát, s annak kialakítása csakis a felhasználóval való teljes egyetértésben működhet. Ezért a Miklós és ifj. Benczúr László alapította Benczúr és Weichinger Építésziroda megvalósult munkái kivétel nélkül olyan pozitív emberi történetek, melyben a stílusok és kultúrák közti átjárás a szakember vezetésével a megrendelő szíve szerint kerül a papírra, majd realizálódik a kivitelezésben. Épületeik a legextrémebb elképzeléseket és a „két lábbal a földön járó” funkcionalitást egyesítik, miközben a modern divatirányzatoknak megfelelve élhető tereket kínálnak az otthont keresőknek, a szállóvendégeknek vagy az üzleti élet szereplőinek.
– Nincs kis feladat vagy nagy munka. Csak a minőség létezik – hangzik vendéglátóm hitvallása, mikor a kocsiszínben megbújó (alkotói rendetlensége miatt kevésbé fotogén) titkos barkácsműhelybe lépünk… Ahol két belvárosi irodaház tervezése között épp egy szúette parasztbarokk asztalkát ment meg az utókornak. Jólesik ez a szenvedélyes, kézzel fogható alkotómunka, a faforgács és a politúrlakk illata a több ezer négyzetméteres kihívások mellett. Ahogy bizonyára jó alap az Iparművészeti Egyetem forma- és bútortervezői gyakorlata arra, hogy az építészeti projektjeiben a kivitelezés felől közelítse meg az elméletet.
A most bemutatandó, 1800-as évekbeli Balaton-felvidéki kőház – melyet erősen lepukkant, lakatlan állapotban vásárolt és kezdetben vendégháznak szánt az építész – szintén jó példája a „gyakorlatban minden másképp van” tantételnek. Az eredetileg kissé csúnyácska, komfort nélküli épület a ráfordított munka jóvoltából összes rejtett szépségét felfedte a gyanútlan tulajdonosok előtt. A tájegységre jellemző palatetőt meghagyva elsőként a csicsás külső vakolatot hántották le, mely alól kibukkant a nemesen elegáns vászolyi mészkő. A falu bányájából származó építőanyagot szabadon hagyták, mindössze finom, homogén fugázást kapott. A ház összes eredeti nyílászárója is megmaradt: leégetve, átcsiszolva és festve születtek újjá.
Az udvaron terpeszkedő betonjárda és a műanyag előtető – mint néhai arculati kortünet – a konténerben végezte. Szemétre került az egykoron oly divatos linóleum is, mely alatt színezett műkő és gyönyörű mintás cementlapok szunnyadtak a megmentésre várva. A szobák gerendázata a mindent elfedő sötétbarna máz helyett fehér lazúrra váltott, mely látni engedi a fa természetes struktúráját és jó hatással van a szoba hangulatára.
Az aljzatbetonra antikolt hajópadló került. Konyhafal helyett csak egy parapetet húztak, így főzés és mosogatás közben is átlátható maradt a tér és az így nyert átadópult is jól funkcionál. A néhai kamrából praktikus és rusztikus fürdőszoba született, régi parasztbútorokkal berendezve. A zuhany felőli falat öntött cementlapokkal védték a víztől. A hiányzó korhű burkolatok bontásból származnak, felfedve ezzel Miklós másik komoly szenvedélyét. A bútorrestaurálás mellett a bontott anyagok és antik bútorok vadászatában is jártas, s munkája során ahol teheti, örökbe is fogadja a kidobásra ítélt avítt darabokat.
Ilyen szerencsésen hazamentett tárgy a hatágú rézcsillár, valamint az ónémet asztal is, mely egy diófa alatt korhadt évekig. Most, saját kezűleg felújítva, tonettszékekkel társítva alkotják az étkezőt. A szépen érett fenyő ágyvégek és további parasztbútorok a váci Tolerián Antikból, a nomád szőnyegek a Kilim üzletéből, az ipari vasablakok az Artkraftból valók. A dísztárgyak családi utazások emlékei, a falakat díszítő akvarellek a festőművész-építész nagypapa, Weichinger Károly munkái.
Az asztalunkra került zöldségek a saját, kútvízzel öntözött biokertből jöttek, melyet Laura, a feleség gondoz. Beszélgetés közben pazar uzsonnát varázsolt elénk, magos kenyérből, zöldséges túrókrémből, friss salátából, csupa házi finomságból. Civilben grafikusművész, de ha kell, építésvezető és anyagbeszerző, emellett természetesen anya és nagy teljesítményű háziasszony. Mert amint azt tudjuk, minden sikeres férfi és túl szépre sikerült otthon mögött...
Elővarázsolt régi szépségek
