Budoár 20 négyzetméteren

Czeglédi Cecília
2010. június 16. 15:51

Az Új Színház fiatal színésznője, Fodor Annamária igaz, hogy fővárosi lakos, ám hiába a budafoki kertes, kutyás, tulipános, füge- és diófás, imádott szülői ház, ha távol van az anyaszínháztól.

Hogy a belvárosban lakhasson, inkább vállalta az albérlők gyakran nem könnyű sorsát. Ám ő azok közül való, akinek sikerült testre szabott, az egyéniségét tükröző, izgalmas otthont teremtenie sok-sok ötlettel, kreativitással, amelyet - mint mondta - édesanyjától örökölt.

- Azt hiszem, szerencsém volt, amikor harmadik nekifutásra megtaláltam ezt a csöppnyi, mindössze 20 négyzetméteres "toronylakást", valóban a belváros szívében, az ötödik kerület egyik legcsendesebb utcájában - mondja Annamária. - Többek között az az érdekessége, hogy kolléganőm és barátnőm, Pokorni Lia lakott itt néhány évvel korábban, ő ajánlotta mint "mentőövet". A mentőövből hosszabb távú, de remélem, nem végleges "kapaszkodó" lett, bár nagyon szeretek itt lakni. Toronyszoba lévén innen már csak hófehér tűzfalat, valamint az égbolt változásait szemlélhetem, és kedvemre énekelhetek, szöveget tanulhatok, akár dáridózhatok is, senkit sem zavar, mert nincsenek szomszédaim. További előnye, hogy teljesen a saját ízlésem szerint alakíthatom, festhetem, dekorálhatom.

- Ez az alkotói szabadság tetten is érhető a lakás minden négyzetméterén. Olyan bensőséges, meghitt, valóságos budoárhangulatot teremtettél a színekkel és a sajátos dekorációkkal, amelyek feledtetik, hogy mindez csak 20 négyzetméteren valósult meg.

- Egyik pihentető időtöltésem, ha megvalósíthatom lakásdíszítő ötleteimet. Persze nálam a lakberendezés már "alkotói folyamattá" vált, mert minden egyes akcióm újabbakat indukál. Legutóbb például megtetszett egy natúr fadoboz, gondoltam, jó "titkosdoboz" lesz. De annyira kilógott a színes környezetből, hogy úgy éreztem, festéssel, színes gyöngyszemekkel kell felruháznom... Komolyabb szinten is foglalkoztat a "díszítés", egy-két színházi, pontosabban stúdióbeli jelmeztervet is készítettem már.

- Bátran bánsz a legvadabb színekkel is...

- Imádom a buja és vad árnyalatokat külön-külön, de egymással párosítva is. Mint látható, nem riadok vissza a "vadvörös" és a "vadnarancs" párosítástól, hogy aztán orgonalilával szelídítsem őket. S ez a textíliákra is érvényes, amelyeket nagyon fontosnak tartok, hogy minél nagyobb felületen legyenek jelen a lakásban szőnyegek, párnák, függönyök formájában.

- Említetted, hogy nem szántad végleges helynek ezt a lakást. Ha módodban állna, milyen otthont választanál szívesen?

- Mindenképpen nagyobb, sokablakos, akár műteremlakást is el tudnék képzelni, vagy a belvárosban minél magasabban nagy teraszost, amelynek van igazi konyhája. Itt ugyanis ez hiányzik, pedig szeretek, szeretnék főzni.

1/11

Budoár 20 négyzetméteren

Közvetlenül a bejárati ajtó mellett nyílik a hálószoba, amelyet ajtó helyett gyöngyfüggönnyel szeparált vendéglátónk. A budoárhangulatot a pirosra festett bárányirhával alapozta meg.

A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért!
Ajánlott cikk címe: Budoár 20 négyzetméteren
Legfrissebb cikkek
Lakótér - 300 inspiráló helyiség