Milyen az ideális gyerekszoba?

2009. január 13. 14:43

Változnak az idők - változik gyerekeink ízlése is. Már régen nem az a mérvadó a gyerekszoba berendezésénél, hogy lakója nemére való tekintettel mindent kékben vagy rózsaszínben lássunk. Ahogy a mai mesefigurák sem emlékeztetnek a korábbiakra, úgy a gyerekek öltözködésében és ízlésében is sok minden megváltozott, átalakult. Nem véletlen, hogy a gyerekek környezetét is egészen más szempontok figyelembevételével alakítják.

  04-vibel-p31-d0000A78F8822cc91959f.jpg

A gyerekszobák berendezésére szakosodott lakberendezők általában azzal kezdik munkájukat, hogy szeretnének minél többet megtudni leendő projektjük lakójáról. Kiváncsiak személyiségére, szokásaira, érdeklődési körére. Ezután következik a berendezendő szoba pontos feltérképezése. Hol legyen az alvó kuckó, merre legyen a játék színtere, hol helyezzék el a tanuló asztalt és persze az sem mindegy, mennyi tároló szekrényre, fiókra, polcra lesz szükség.
Ha az alaprajzi sémával végeztek, következhet a szoba stílusának kialakítása. Milyen színeket alkalmazzanak, milyen díszítések legyenek, tapéta kerüljön a falakra vagy inkább festék, romantikus minták vagy geometrikus ábrák legyenek a meghatározóak. Legyenek függönyök vagy inkább a rolettákat részesítsék előnyben, mivel burkolják a padlót. A számtalan kérdés megválaszolása után kezdődhet az igazi munka, a szoba berendezése, felszerelése.
Ezúttal a Vibel cég 2009-es gyerekszoba berendezési terveiből ismerhetnek meg néhány változatot:
1/9

gyerekszoba

1. A Gipsy szoba bohém, vidám hangulata valószínűleg sok tinédzser kislánynak testesíti meg az álmait. A hatalmas virágokkal, vidám színekkel dekorált szobában egy percig sem unatkozik majd a szem, minden egyes részlet megannyi meglepetést tartogat. Az egyes funkciók jól elkülönülnek egymástól, a lépcsőzetesen berendezett szoba "fő helyére" egy baldachinos ágyat állítottak. A gyerekkor és a felnőtté válás tárgyai kellemes keveréket alkotnak.

A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért!
Ajánlott cikk címe: Milyen az ideális gyerekszoba?
Legfrissebb cikkek
Lakótér - 300 inspiráló helyiség