Főszerepben: a bútor

Csütörtök, 2010. február 11. 10:09

A lakberendezési dizájnnak szentelt legnagyobb éves eseményen több száz kiállító mutatja be bútorait, tárgyait és otthonszépítő megoldásait.

Ha február, akkor Stockholm. A rangos, mindig több tízezernyi látogatót vonzó kiállításon pályakezdő és évek óta tervező alkotók egyaránt megjelenhetnek újabb alkotásaikkal a szakma és az érdeklődők előtt. Az idei vásár díszvendége a főleg divattervezőként ismert Sir Paul Smith, akiről kevesen tudják, hogy jó néhány bútort is megálmodott már.
Hogy a bemutatott bútorok és lakástextilek közül melyek lesznek a nagyközönség és a lakberendezők kedvencei, majd az idő dönti el, de addig is szemezgettünk néhány érdekes megoldást a 2010-es kiállításon részt vevő tervezők munkáiból.

Bolon

A svéd Bolon környezetbarát lakástextileket, elsősorban szőnyegeket tervez. A Stockholmban bemutatott új, növényi alapanyagokból készült Botanic kollekciót a természet sokszínűsége egyben egyszerűsége ihlette.

Wilkhahn

A Wilkhahn most mutatta be az ON fantázianévre keresztelt irodai székét, amit a „dinamikus ülés” jegyében terveztek: az ergonomikus kialakításnak köszönhetően a munka és a relaxáció egyszerre valósulhat meg.

Superfolk

Írországból érkezett rendkívül egyszerű formájú székekkel és asztalokkal a Superfolk: a hagyományos népi formákból merített padok különlegességét a széleken lukas kialakítás adja, amelynek köszönhetően a székek hosszú paddá is összefűzhetők.

Johan Lindstén

A stockholmi tervező, Johan Lindstén vidéki témájú, hímzett tájképeket álmodott székei háttámlájára.

Luca Nichetto

Luca Nichetto emberi tulajdonsággal bíró robotokat képzelt el, mikor megalkotta a szétszedhető, lapos csomagban tárolható és szállítható Robo széket.

Michael Young

Michael Young ismét időtálló, örök darabot hozott létre Avalon nevű foteljével.


1/12

Főszerepben: a bútor

Bolon Lotus
Ajánlott cikk címe: Főszerepben: a bútor
Ajánlott cikk címe: Főszerepben: a bútor
Legfrissebb cikkek
Lakáskultúra Online a Facebookon
Print ajánló
Lakótér - 295 inspiráló helyiség

Ön hogyan alakítja ki saját stílusát?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Címkefelhő