A legjobb iskola berendezése - képekkel!

Szerda, 2009. március 18. 11:39

A Baupiloten stúdió építész hallgatói meglepő ötletekkel rukkoltak elő a berlini Erika-Mann Általános Iskola belsőépítészeti felújításakor. A tervek nemcsak rendhagyóak és extrémek, de olyan különleges megoldásokat hoztak az iskolába, melyek a gyerekek vizuális látásmódját és kreativitását is fejlesztik.

A Baupiloten stúdió egy német építészhallgatókból álló kreatív csapat, amely 2003-ban alakult, Susanne Hoffmann építész vezetésével. Az alkotói közösség lehetőséget nyújt a hallgatók számára, hogy a „nagybetűs életben” próbálhassák ki saját tehetségüket, valós projektekben vehessenek részt, a megrendelővel való tárgyalástól a tervezésen át a megvalósításig.



Az 1915-ben épült Erika-Mann Általános Iskola belsőépítészeti átalakításakor az interaktív játékos terek megformálásán volt a hangsúly, a bútoroktól a világításig. Az építész hallgatók vezette workshopokon a berendezés megtervezésében maguk a gyerekek is részt vettek, az itt készült bútorokat a közös pihenőterekben helyezték el. A tervezés folyamán több olyan kreatív megoldás is született, melyben a gyerekek véleményét is kikérték. Ennek jó példája a bejáratnál lévő csarnok, melynek falait az iskolások fotóival tapétázták ki.

Tudatos környezetformálás

A fotókkal szemben, tükörrel bevont falfelületen duplikálódnak a képek, amely izgalmas, kaleidoszkóp-hatást teremt. A folyosókon futurisztikus pihenőpadokat és plasztikus faldekorációkat helyeztek el. A virágkehelyforma ülőkék pihenőszigeteket alkotnak, a szoba puha anyaggal bevont, dimbes-dombos padlózata pedig ideális terep a felesleges energiák levezetésére. A tudatos környezetformálás a jövő generációjának fejlődése szempontjából nagy jelentőséggel bír, így nem véletlen, hogy ez az iskola nyerte 2008-ban a legjobb iskola díját Németországban.
Ajánlott cikk címe: A legjobb iskola berendezése - képekkel!
Hozzászólások
nagysziszi
2009. március 20. 21:39

szépnek, viszonylag szép, innovatívnak innovatív, de, hogy egy ilyen közegben egy normális ember (nemhogy általános iskolás)nem tud figyelni, az egyszer biztos. az ágyakkal meg azt szeretnék, hogy a gyerek ne menjen haza, mert a suliban jobb vagy azt, hogy végigaludja az egész órát?

Legfrissebb cikkek
Lakáskultúra Online a Facebookon
Print ajánló
Lakótér - 295 inspiráló helyiség

Ön hogyan alakítja ki saját stílusát?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Címkefelhő