Masszázskád - másképpen

Csütörtök, 2005. március 24. 08:00

A már nevében is ígéretes Turbo Air kád a cseh Polysan cég által gyártott öt különböző masszázskád-rendszer egyike. A konstrukció egyedülálló volta abban a tényben rejlik, hogy nem utólag beépített, hanem a kád alján található, 3 mm átmérőjű, külön erre a célra gyártott nyílásokon keresztül fújja be a levegőt.

E kicsinynek tetsző különbség valójában komoly előny a hagyományos módon gyártott masszázskádakkal szemben, hiszen így a fürdőkád aljának egységét semmilyen fém vagy műanyag fúvófej nem bontja meg. Az újszerű megoldás nemcsak nagyobb műszaki biztonságot és a kádban tartózkodó nagyobb kényelmét nyújtja, hanem a tisztítás szempontjából is előnyös.



 

 

 




 

 


A Polysan Turbo Air nyújtotta relaxációs hatást a befújt levegő előmelegítése is elősegíti, hiszen a meleg légbuborékok lelassítják a víz természetes lehűlési folyamatát. A masszázsfürdő intenzitását és az éppen akkor kellemesnek ítélt buborékmennyiséget a kád szélén elhelyezett szabályozógombbal állíthatjuk kedvünk szerintire, s ugyanitt kapcsolhatjuk át a folyamatos levegőáramoltatási módot pulzáló levegő-befúvásra.

Külföldön már széles körben elterjedt a rendszer Turbo Air Combi változata is, amelynél a tervezők nemcsak a kád alján helyeztek el levegőlyukakat, hanem az oldalán is. A Turbo Air esetében a vezérlő egység egyik programját kizárólag arra fejlesztették ki, hogy az biztosítsa a légcsatorna szárítását, aminek köszönhetően nem marad kellemetlen szagú maradványvíz a rendszerben.

Minthogy a Polysan Turbo Air előnye éppen az előre gyártott volta, utólag, már meglévő kádba nem szerelhető be, ezért forgalmazója kizárólag egyedi megrendelésre, konkrét kádtípushoz kínálja.



 

 


 


A Polysan Turbo Air előnyei:

 ▪ kevesebb vízfogyasztás
 ▪ az átlagosnál kedvezőbb higiéniai állapot
 ▪ magas biztonsági fokozat
 ▪ tartósság
 ▪ a környezethez jól alkalmazkodó design
 ▪ könnyű kezelhetőség
 ▪ nagyobb fürdőzési kényelem



 

A cég címe a szerkesztőségben:
1/5

Masszázskád - másképpen

Ajánlott cikk címe: Masszázskád - másképpen
Ajánlott cikk címe: Masszázskád - másképpen
Legfrissebb cikkek
Rovat további olvasnivalói
Print ajánló
Lakótér - 295 inspiráló helyiség

Milyen típusú kerti bútort választana?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!