A 41/2000. (XII.20.) EüM-KöM együttes rendelet 2001. január 1-jétõl – az anyag egészségügyi veszélyessége miatt – betiltotta az azbesztrostot tartalmazó termékek, anyagok forgalmazását és felhasználását. Mivel a pala is tartalmaz azbesztet, a prognózisok szerint az évtized közepére tömegesen szorulnak majd renoválásra azok a tetőszerkezetek, amelyeket 30-50 évvel ezelőtt palával fedtek.
A pala ugyanis a jégeső, a szerkezeti mozgások vagy csak az elöregedés miatt repedezik, törik, porlad vagy kezd mohásodni, ami nem csak esztétikai probléma, hanem – a mechanikai sérülésekhez hasonlóan - komoly funkcionális és műszaki gondokat okoz, hiszen az épület beázásához vezet.
A palatető elemeinek az eredetivel egyező pótlására nincs lehetőség, hiszen ilyeneket káros azbeszttartalma miatt már nem forgalmaznak. A lapokat nem szabad sem vágni, sem fúrni. Az elbontás költsége egy-egy családi ház esetében több százezer forintra is rúghat, mert a törmelék veszélyes hulladéknak minősül, elszállítást csak az arra kijelölt, speciális szaktudással és jogosítványokkal rendelkező cégek végezhetik. Ugyanakkor komoly műszaki (vízelvezetési, statikai, rögzítés technikai, épületfizikai) szempontokat vet fel a helyettesítő anyag kiválasztása, hiszen pl. ezeket az épületeket eleve úgy tervezték, hogy a falaknak, illetve a tetőszerkezetnek csak kis súlyt kellett megtartaniuk. Éppen ezért a – legtöbb esetben – nem bírják el a sokkal nehezebb hagyományos (beton vagy kerámia) cserépfedést.
Mit lehet tenni?
A fedésre használt pala 10-15 százalékban tartalmaz azbesztszálat, ami csak az anyag szétmorzsolásakor, roncsolásakor (fűrészelés, törés stb.) kerül a levegőbe és veszélyezteti az egészséget. Amennyiben ilyen jellegű károsodás még nem következett be, a palafedésre – annak elbontása nélkül – új segédváz, és arra új Lindab tetőrendszer építhető.
A Lindab svédacél alapanyagból készülő tetők kis önsúlya miatt minimális többletterheléssel kell számolni, így áthidalhatóvá válnak a szerkezeti komplikációk. Mivel nem kell elbontani a régi palát, nem kell elszállíttatni a veszélyes hulladékot, mégis tartós, új fedés védi az épületet, ezért ez gazdaságos felújítási módszer, amely a nagyszilárdságú anyagnak, a tökéletes vízzáróságnak és a mechanikai hatásokkal szembeni ellenállóságának köszönhetően egyszersmind korszerű megoldás is. A kiváló műszaki paramétereken túl széleskörű a szín- és formaválasztéka.
Tanácsok a kivitelezéshez
A munkálatok megkezdése előtt szakemberrel meg kell vizsgáltatni a meglévő tetőszerkezeti elemek (lécezés, szarufa) állagát és teherbíró képességét. Ezután a régi palafedésen keresztül fa segédváz (ellenlécre léc, vagy deszkázat) szerelhető a meglévő tetőszerkezethez, statikailag méretezett átmenő csavarokkal.
Amennyiben a megmaradó palafedés másodlagos vízelvezetés céljára alkalmas, nem kell tetőfóliát elhelyezni, ellenkező esetben az új tetőfedés alá páraáteresztő fóliát kell beépíteni Az itt kialakuló légrést a pára elszállítása érdekében ki kell szellőztetni, ezáltal egyrészt elkerülhető a vizesedés, beázások és penész megjelenése, másrészt a tetőtér hővédelme is jelentősen javul.
Az új tetőfedés máris lehet felhelyezni, Lindab tetőt egyedileg méretre gyártva rendelheti, a kivitelezése gyors. Megjelenése lehet hagyományos, modern, „minimalista” és elegáns. A biztonságos és esztétikus vízelvezetés érdekében az elavult, károsodott ereszcsatorna cseréjét is érdemes megfontolni.
Aktuális Lindab Felújítási akciók és Nyereményjáték: www.tetonyero.lindab.hu








