Szeretem a fákat!

2010. augusztus 24. 13:19

Négy fiatal, kreatív hallgatókból álló csapat egyenként egy kilométer fenyőlécből tervez meg és hoz létre egy komplex, összecsukható vagy szétszerelhető szobrot.

A Csongrádi Művésztelepen ma kezdődő egyhetes alkotótábor egyszerre szól a fa sokoldalú, kreatív felhasználásáról és az installációk, szobrok meghatározott feltételek között létrehozható végtelen számú formai variációjáról.
Négy csapatvezető irányítása alatt összesen húsz hallgató vesz részt az építészet és a terméktervezés területeiről. Hasonlóan a tavalyi dán Woodfestival játékszabályaihoz, itthon is minden csapat egy-egy kilométer 4x4 cm keresztmetszetű fenyőlécből tervezi meg és hozza létre a saját szobrát vagy installációját.
Némi nehezítést jelent, hogy a szervezők egy új kihívással bővítették az eredeti kiírást: a végeredménynek a csomópontoknál összecsukhatónak és/vagy szétszerelhetőnek kell lennie. Ez a tervezői szemlélet próbára tétele mellett azért is fontos, mert az így szállíthatóvá tett alkotások kiállíthatóak lesznek a Design Hét budapesti rendezvényén is.

A galériában a MOME hallgatóinak tavalyi pályamunkái láthatók.

1/5

Szeretem a fákat!


A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért!
Ajánlott cikk címe: Szeretem a fákat!
Legfrissebb cikkek
Lakótér - 300 inspiráló helyiség