Lakáskultúra élőben 2010 - lakberendezési kiállítás és vásár immár 7. alkalommal

Szerda, 2010. február 10. 11:24
A Lakáskultúra magazin olvasói, jól tudják, hogy a lap rendszeresen beszámol a legfrissebb lakberendezési trendekről, divatirányzatokról, a legjelentősebb hazai, illetve nemzetközi bútorkiállításokról, vásárokról. Mindemellett olvasói immár évek óta azt is tapasztalhatják, hogy ha eljön a tavasz, a Lakáskultúra nem csak közvetítője az eseményeknek, hanem főszereplője is, amikor a fotók, írások kézzel fogható valósággá válnak. Most is így lesz: március 12–13–14-én a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban az év első nagyszabású lakberendezési kiállításárát és vásárárát tartják, ahol minden nap 10 és 18 óra között látogatható a Lakáskultúra élőben.



Látnivaló akad majd bőven, a hatalmas kiállítótérben közel 100 hazai és külföldi gyártó és forgalmazó mutatja be árukészletét, többek között francia, olasz, török és osztrák cégek jelennek meg, Egyiptom pedig nemzeti standon reprezentálja kínálatát. Az új kollekciók – bútorok, textilek, világítástechnikai berendezések, szaniterek, dekorációk – most valósággá válnak; akik tehát a trendekről, színekről, mintákról, anyagokról kézzelfogható bizonyságot akarnak szerezni, ezúttal megtehetik, ráadásul a cégek által nyújtott kedvezményekkel olcsóbban meg is vásárolhatják a kiválasztott termékeket. Érdemes alaprajzzal, centiméterrel érkezni, hiszen az érdeklődők lakberendezőkkel, szakemberekkel találkozhatnak, akik szívesen segítenek a konkrét elképzelések kivitelezésében. A lakással kapcsolatos egyéb problémák megoldásához pedig (a dugulás-elhárítástól a nyílászárók cseréjéig) a Direktmester Kft. munkatársai állnak a látogatók rendelkezésére.



Felnőttek és gyerekek egyaránt megtalálhatják a kedvüknek való programot: a rendezvény színpadán sztárvendégek szórakoztatják majd a kikapcsolódni vágyókat. A kiállítás és vásár kísérőrendezvénye az ízlelő show, így a gasztro-sarokban akik igazán otthon akarják érezni magukat az elképzelt konyhájukban a kinézett bútorok között, különféle ízletes ételeket kóstolhatnak meg. A gyerekeket pedig készségfejlesztő programokkal várják a játszósarokban.
További részletek a kiállítás katalógusában, illetve a folyamatosan frissülő www.lakaskulturaeloben.hu weboldalon olvashatók, valamint a rendezvényt szervező EME-Hungary Kft. 06-1-225-8630 telefonszámon érhetők el.

Szeretettel várunk mindenkit!

Megközelítés
A SYMA Sport- és Rendezvényközpont (1146 Budapest, Dózsa György út 1.) könnyen megközelíthető autóval, tömegközlekedési eszközökkel, többek között a 2-es metróval.
A vidékről érkezőknek, akik a Volánbusz járatait veszik igénybe, csak az odafele jegyet kell megváltaniuk, visszafele már ingyen utazhatnak, ha a kiállítás helyszínén, a rendezvényszervező EME-Hungary standján lepecsételtetik a jegyüket.
További információk: www.volanbusz.hu

Nyeremények
– Egyhetes tunéziai üdülés két személy részére a Best Reisennel
– Autóbuszjegy (oda-vissza) két személy részére Velencébe
– 1 db digitális fényképezőgép
– 1 db szórakoztatóelektronikai szett (házimozi)
– 1 db nagy értékű lakberendezési utalvány

Belépőjegyek
– Egy darab felnőttjegy ára 1400 Ft. Erre a jegytípusra a következő kedvezményt nyújtják a rendezők: aki a különböző lapokban megjelent Lakáskultúra Élőben hirdetés alján található kupont kivágja, s a jegyváltáskor a pénztárnál bemutatja, a kiállítás pénteki napján 400 Ft, a szombati és vasárnapi alkalmakkor 200 Ft kedvezményben részesül. Egy jegy vásárlásakor természetesen csak egy kupon, illetve egyféle kedvezmény érvényesíthető. Az elővételben vásárolt teljes árú jegy 200 forinttal olcsóbb.
– Nyugdíjasok és diákok 950 Ft-os jegyet válthatnak.
– A családi jegy (2 felnőtt és 3 gyerek esetén, 7–14 éves korig) 3000 Ft-ba kerül. A 6 éven aluliak ingyen látogathatják a rendezvényt.
– Országos jegyértékesítés, elővétel: www.ticketpro.hu
Különleges kedvezmény
Azok az érdeklődők, akik regisztráltatják magukat a weboldalunkon a teljes árú felnőtt jegyet 500 forinttal olcsóbban kapják meg a helyszínen.

Kuponok kedvezményes vásárláshoz
A márciusi Lakáskultúra ingyenes, Lakáskultúra Élőben melléklettel jelentkezik. A 36 oldalas füzetben, hasznos lakberendezési tippek mellett rengeteg információt találnak az érdeklődők a kiállítással és a kiállító cégekkel kapcsolatban valamint 17 kedvezménykupont, amelyekkel a kiállításon és azt követően is kedvezményesen vásárolhatnak partnereinknél.

Ha Önnek jár a Lakáskultúra hírlevele, automatikusan megkapja a kupont.

Ha még nem iratkozott fel, tegye meg most!




Ajánlott cikk címe: Lakáskultúra élőben 2010 - lakberendezési kiállítás és vásár immár 7. alkalommal
Hozzászólások
enilson
2010. március 14. 13:55

Kedves Adrienn!
Mennyi ido mulva kell hogy megérkezzen a levél a Kupon kod tárgyal?

Havasi Adrienn
2010. március 13. 20:38

Kedves Burbur!

A hírlevélfeliratkozás után egy aktiváló e-mailt küldtünk Önnek, melyben a linkre kattintva igazolhatja, hogy valóban Ön kérte a hírlevelünket. Mihelyst az aktiválás megtörtént, egy újabb hírlevelet küldünk "Kupon kód" tárggyal. Ebben a levélben található egy link, melyre kattintva letöltheti a kedvezményre jogosító kupont.

Üdvözlettel,
Havasi Adrienn

Burbur
2010. március 13. 15:53

Most regisztráltam. Azt kérdezném, hogy hogyan jut el hozzám a kupon?

Havasi Adrienn
2010. március 13. 09:20

Kedves Égboltos!

Kérem írjon erre a címre: tsadri@hotmail.com!

HAvasi Adrienn

Égboltos
2010. március 12. 23:08

Már két névvel és két címmel is regisztráltam, de semmire sem megyek vele (legalább egy hete az elsővel)!!!!! Bejelentkezéskor különböző dolgokra hivatkozva visszadob. Pl.: ilyen néven már van regisztrált használó, hibás a cím vagy a jelszó. Pedig ugye regisztráláskor kétszer is le kellet írni ezeket, tehát nem lehet benne tévedés. A legtöbb ameddig eljutottam, hogy error 404.
Ha ezt kinyomtatom megkapom a kedvezményt?

Legfrissebb cikkek
Lakáskultúra Online a Facebookon
Print ajánló
Lakótér - 295 inspiráló helyiség

Ön hogyan alakítja ki saját stílusát?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Címkefelhő