Alakítsa át az életét!

Péntek, 2010. február 26. 12:27

A Lakáskultúra 2009-ben meghirdetett fürdőszoba-felújítási pályázatát az olvasók szavazatai alapján a pápai Keskeny Barbara nyerte. Az akció fő támogatója a Stile-csoport volt, amely a Geppetto Design Stúdió szakmai segítségével korszerű, modern fürdőt varázsolt a nyertes lakásába.

Olvasóink a pályázat meghirdetésétől a tervek elkészültéig aktívan nyomon követhették az eseményeket, s most megismerhetik a végeredményt – az átalakítás megtörtént.


Ez még a kezdet: Bauer Polla, a Geppetto Design Stúdió belsőépítésze és a boldog nyertes az alaprajzot tanulmányozzák. Az átalakítás elrendezésével mindenki elégedett volt, de tudták, a végeredmény a kiválasztott anyagokon is múlik majd. A szakember ígéretet tett rá, azon lesz, hogy egyedi, hosszú távon is jól működő, szerethető fürdőszobát hozzanak létre.


A kislányukkal várandós Barbara a férjét is bevonta a berendezési darabok válogatásába. A Stile Fürdőszobaszalonban természetesen nem volt gond a választékkal, s a szerencsés pályázatnak köszönhetően hamar a helyükre kerülhettek a kiszemelt szaniterek, szerelvények.


A fürdőszoba tervezett alaprajza

Az átalakításnál fontos szempont volt, hogy a fürdő korszerű és napfényes legyen, elférjen benne minden, ami a tisztálkodáshoz, a higiéniás elvárások teljesítéséhez és a relaxációhoz szükséges. Úgy gondoljuk, a végeredmény önmagáért beszél: olyan fürdőszoba született, amely elégedettséggel tölti el használóit.

Ajánlott cikk címe: Alakítsa át az életét!
Hozzászólások
Renczes Katalin
2010. február 28. 14:55

Szuper jó lett a fürdőszoba, nagyon tetszik.Nem csalódtam a kivítelezésben.Gratulálok,és kívánom ,hogy sok örömüket leljék benne. Egy hűséges Lakáskúltúra olvasó.

Legfrissebb cikkek
Lakáskultúra Online a Facebookon
Print ajánló
Lakótér - 295 inspiráló helyiség

Ön hogyan alakítja ki saját stílusát?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Címkefelhő