1958-ban elindította a cég a szilárd tüzelésű tűzhelyek gyártását, ezzel lefektetve a sorozatgyártás első alappilléreit. 1960-ban a közeli Velenje városába költözött, ahol a mai napig üzemel. A technológia fejlesztések lehetővé tették, hogy elektromos- és gáztűzhelyeket is elkezdjen gyártani.
1965-ben elkezdte a mosógépek, 1969-ben a hűtők, majd egy évvel később a fagyasztók, a hetvenes évektől pedig háztartási kisgépek, TV készülékek és konyhabútorokat gyártását is. A 70-es években megkezdte saját értékesítési hálózatának kiépítését külföldön. 1989-ben megnyitotta magyarországi képviseletét is.
A 90-es évek kaput nyitottak a készülékek intenzív fejlesztésének. 92-ben a légelvezetős szárítógépek csatlakoztak a termékskálához, ezt követték a kondenzációs szárítók. A Gorenje az elsők között volt, aki megszüntette az ózonréteget károsító gázok használatát a hűtőszekrényekben. Híres tervezőkkel kezdett el együttműködni, úgymint Paolo Pininfarina, Ora-?to és Karim Rashid.
Mára a Gorenje a vezető háztartási gép gyártók egyike, és a legnagyobb háztartási készülékgyártó Délkelet-Európában. Technológiai innováció, elsőrangú dizájn és energia-hatékony háztartási készülékek jellemzik. A teljes termelés 70%-át a nemzetközi piacon értékesítő szlovén cég folyamatosan kitart azon elképzelése mellett, hogy a világ leginnovatívabb és legdizájnosabb háztartási termékek készítője legyen.
>>>



















