50 mesterember dolgozik itt 1997 óta azon, hogy kizárólag a középkorban ismert és használt anyagok és módszerek segítségével felépítsenek egy várkastélyt. Az ötlet Michel Guyot fejéből pattant ki, aki a hetvenes évek végén restaurálta és mindössze pár ezer franc-ért megvette a közelben fekvő, akkoriban igencsak romos állapotban lévő Saint-Fargeau kastélyt. Felújítás közben annyi mindent tanult és annyi középkor-szakértővel beszélt, hogy végül elhatározta: megfelelően képzett és elhivatott mesteremberek segítségével Jacques Moulin tervei alapján felépít egy vadonatúj középkori várat.
Az alapanyagokat - fát, köveket, agyagot és minden mást - a közelből szerzik be, a szerszámok és eszközök pont olyanok, mint amilyeneket régen használtak, és az emberi erőn kívül legfeljebb lovak segítségét veszik igénybe, vagyis az égvilágon minden autentikus, még a munkások ruhája is. Egyedülálló különlegessége okán Guédelont a kezdetek óta rendszeresen látogatják történészek, építészek, diákok, tanárok és egyszerű érdeklődők is. Az építkezés egyébként jól halad, de messze van még a késztől: összesen 25 évre tervezték a munkát, de az építkezési terület és a közeli Saint-Fargeau kastély addig is nyitva áll a vendégek előtt.
További információk és fotók:





































