A domb városra néző, keleti oldalára épült az első pillantásra óriás konténernek tűnő, Antipatio névre keresztelt ház - amiről második pillantásra kiderül, hogy valóban konténerekből készült. A három darab, egyenként 60 négyzetméteres konténer a domb két természetes teraszára került. A "vendégkonténer" van az alsóbb szinten, a "hálókonténer" a lejtőnek támaszkodik, míg a "közösségi konténer" a felső földteraszra került. Bár a ház kétszintes, a tervezőknek köszönhetően valójában egyetlen nagy, nyitott, jól szellőző térről beszélhetünk.
A kívülről szinte puritán, nem kifejezetten feltűnő épület belsejében már jutott hely a kevésbé pragmatikus, néha kifejezetten romantikus megoldásoknak is, érdekesen keverve a visszafogottan letisztult és az enyhén rusztikus stílust. A mennyezet fa gerendái, a fehérre festett vakolatlan téglafalak és sok más apróság mind arról árulkodnak, hogy ez egy otthonosra sikerült konténeregyüttes.
Építész: Oleg Drozdov, fotók: Andrej Avdeenko

























