Majd mi kifestünk!

2010. március 22. 10:00

Életből vett történet a következő. Történt ugyanis, hogy teljes lakásfelújításra adtunk árajánlatot, komoly gépészettel, tervezéssel, engedélyeztetéssel, kőműves és burkolómunkával, festést-mázolást és mindent beleértve, egyszóval generál kivitelezésben szoros határidőre.

A munkálatokat el is kezdhettük megegyeztünk a megrendelővel, egy kitétel volt csupán, hogy a festést-mázolást vonjuk le az árból, azt ők házilag megoldják menet közben, míg mi ott vagyunk. Ritka rossz állapotú felületeket kell elképzelnünk, ami egy jól képzett festő szakembernek is egy szép 2 hetes feladat lett volna. Nem is lett volna ezzel semmi gond, ha szakmabéli az illető, vagy egy kicsit is értett volna hozzá, lett volna anyagismerete vagy láttam volna az eltökéltséget a szemében. Sajnos egyik sem.

  festes-500-d00011C7E233b2f96d063.jpg


Ne higgyék el amit a tévében látnak, kedves hölgyek urak. Ott mosolyogva tologatják a festőhengert a már jól előkészített simára glettelt felületeken, tiszta ruhában és kedélyesen, megvágott felvételeken, azt sugallva nekünk, milyen könnyű ez a festés-mázolás. A valóság jóval ridegebb és koszosabb, és sok-sok kitartó munkát, anyagismeretet, odafigyelést követel napi 8 órában, nem pedig hobby szinten hétvégenként ráérősen, esetleg hét közben munka után. Tapasztalatból mondom, hogy lehetetlen vállalkozás, vagy ha már bele is fogtunk, a végeredmény össze nem hasonlítható.

Természetesen spórolunk vele sokat, de ha már minden más munkára hajlandóak vagyunk költeni nem kevés pénzt, nem tanácsos ezt házilag megoldani. Inkább vásároljuk meg később a legmodernebb konyhagépeket, vagy a nagyon trendi konyhabútort, berendezéseket, minden olyat, amit menet közben beszerezhetünk, ne adj, isten olcsóbbat is vehetünk. Olyan ez, mintha a kerítéshez építenénk a házunkat. Van szép konyha, de lepereg a festék a falról 2 hónap után. Kivitelezőként ráadásul sokkal jobb érzés elvégzett makulátlan és tökéletes munkát kiadni a kezemből, így mindkét fél elégedettebb. Gondoljuk jól át, mik a korlátaink, mihez értünk és mihez nem, nincsen egyszerű szakmunka, ami pillanatok alatt megcsinálható, rutin és előképzettség nélkül. A minőség rovására természetesen próbálkozni szabad! A történet vége az lett, hogy mi már régen levonultunk, de a festés még el sem kezdődött!

Profanter Ádám -
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért!
Ajánlott cikk címe: Majd mi kifestünk!
Legfrissebb cikkek
Lakótér - 300 inspiráló helyiség