Eljött a döntés ideje a Lakáskultúra és a Bosch Termotechnikai pályázatán. Szavazzon az alábbi két pályázó közül arra, akinek megváltoztatná az életét!
Miért érdemes szavazni?
Mert hozzásegíthet egy családot ahhoz, hogy élete jobbra forduljon. Emellett a szavazóknak is segítünk álmaik megvalósításában, hiszen 10 db féléves Lakáskultúra magazin-előfizetést sorsolunk ki közöttük, amelyből hasznos ötleteket meríthetnek.
Szavazni csak regisztrált felhasználók tudnak, egy nap egy felhasználó egy szavazatot adhat le. Ha mindenképpen hozzá szeretne segíteni valakit az álmához, érdemes naponta visszatérnie weboldalunkra és leadni szavazatát! A szavazás végső határideje: 2010. szeptember 30. éjfél.
Fábián Katalin, Hollókő
"A kertes családi ház fűtésének korszerűsítésére, környezetbarát megoldásra pályázunk. A 100 m2-es lakást fűtő gázkazán 2010. január végén felrobbant, így a tél hátralévő részében három gyermekünkkel és egy nagyszülővel két szobába kényszerültünk. A baleset előtt a fűtést hét radiátorral oldottuk meg, utána azonban fával kellett fűtenünk, ami nem környezetkímélő megoldás."
Korszerűsítési javaslat:
A tervezett rendszer a régi kéményes gázkazán helyére kerül, így legalább 20 százalékkal növelhető a hatásfok. A jelenlegi villanybojlert is lecseréljük, helyette egy 160 literes melegvíz-tárolót kapnak, melyet a régi termosztát helyére felszerelt szabályozó egység vezérel. A szabályozóval mind a fűtési és melegvíz-készítési időpontok beállíthatóak, melyek további megtakarítást jelentenek. A rendszeren a készülékcserén kívül további jelentős javításokat kell végezni, és a nyitott tágulási rendszert is zárttá kell tenni. Az új rendszerrel eddig nem tapasztalt melegvíz és fűtési komfortot élvezhet a család.
Balogh József, Egyek
"Családi házunkat három éve vettük, hatan élünk benne (két felnőtt és négy gyerek). 140 nm-t fűtünk, amit egy 18 éves Vaillant tipusú gázkazán biztosít lapradiátorrokkal, szoba termosztát nélkül. A melegvizet külön gázbojler adja. A gázszámlánk magas, havi általányunk 47.500 Ft. A fűtés korszerűsítésével, energiatakarékosabb rendszerrel a gázszámla kevesebb lenne, de ennek kivitelezése a megemelt hiteltörlesztések és négy gyerek mellett számunkra csak álom."
Korszerűsítési javaslat:
A jelenlegi, egyfokozatú öntvény gázkazán helyett gáz kondenzációs falikazán kerül beépítésre, amely biztonságosabb, mint a jelenlegi. A melegvizet közvetett fűtésű melegvíz-tároló biztosítja, melynek 200 literes térfogata elegendő melegvizet szolgáltat majd a család számára. A fűtési rendszer szabályozását digitális, BUS kommunikációs szobatermosztát biztosítja, amely lehetőséget ad mind a fűtés, mind pedig a melegvíz-készítés heti szintű időbeli programozására. A fűtési rendszert érintő, így létrejövő korszerűsítéssel a jelenlegi gázfogyasztás kb. 25-30%-kal csökkenthető, ami éves viszonylatban körülbelül 165000 Ft. megtakarítást jelenthet.














